Kategóriák: Hírek

Aktuális japán szoftvereladások – Pokémon királyság

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha a Pokémonok így folytatják tovább, lassan kifogyunk a címekből, ugyanis a Nintendo legújabb dobása hetek óta vezeti a japán szoftvereladási listát. Hajszálra van a negyedik milliótól.

Ha csak valami Istentelen csoda nem történik, a Pokémon Black & White a héten eléri a négymilliós mérföldkövet Japánban, sőt, már nyilván túl is lépett azon. A frissen publikált eredmények azonban még a múlt heti állást tükrözik, ahol bizony már csak hajszálnyira van az újabb fontos ponttól. A Pokémonok annak ellenére őrizték meg elsőségüket, hogy ismét egy halom újdonság jelent meg odaát, de ezek egyike sem keltett akkora érdeklődést, hogy akár kicsit is megszorongassa a királyt. Harmadik helyen debütált a Chart-Track listáján a Kingdom Hearts: Re:coded, mögötte pedig a Red Dead Redemption PlayStation 3-as verziója sorakozott fel bemutatkozni, az Xbox 360-as kiadás valamivel hátrébb kezdett. Bukni látszik a Dead Rising 2 és a Codemasters-es Formula 1 2010 sem tankolt valami magas oktánszámú üzemanyagot, hiszen csak a nyolcadik helyen lépett a listára.

 

Japán szoftvereladások (október 4. – október 10.)

 

01. Pokémon Black & White – NDS – 231.638 – (3.992.855)

02. Macross F Itsuwari no Utahime – PS3 – 152.699 – (ÚJ)

03. Kingdom Hearts Re: Coded – NDS – 95.505 – (ÚJ)

04. Red Dead Redemption – PS3 – 70.599 – (ÚJ)

05. Class of Heroes 3 – PSP – 30.572 – (ÚJ)

06. Wii Party – Wii – 26.259 – (1.099.428)

07. Red Dead Redemption – X360 – 25.673 – (ÚJ)

08. F1 2010 – PS3 – 25.273 – (ÚJ)

09. Dead Rising 2 – PS3 – 24.416 – (104.111)

10. K-On! – PSP – 21.454 – (192.303)

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13