Kategóriák: Hírek

Assassin’s Creed 3 – Női főszereplő, a II. világháborúban?

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Vincent Pontbriand, a sorozat producere úgy véli, a sorozat újabb folytatása, a harmadik rész könnyen megállná a helyét egy második világháborús érában is. Egyelőre ennek lehetőségét nem vetették még el.

Pontbriand a vele készült interjúban elárulta, a harmadik rész kapcsán rengeteg lehetséges korszakot megvizsgáltak már, többek között olyanokat, amelyeken számos érdekes dolog történhet főhősünkkel. Ezek között egyelőre még szerepel a több stílusban már elcsépeltnek számított második világháborús éra is, ami a producer szerint kitűnően működne a játékban. Állítólag a csapat összeállított egy listát, amin az elmúlt 5000 év nagy történelmi eseményei vannak felsorakoztatva, és azok közül fogják kiválasztani a lehetséges jelölteket.

 

Nem ez az első alkalom, hogy hírbe hozzák a sorozatot a második világháborúval, mint korszakkal. Pár hónappal ezelőtt Sebastien Puel emlegetett hasonló dolgokat, ráadásul a UbISoft alkalmazottja azzal is megfejelte a szóbeszédeket, hogy a franciák állítólag női főszereplőt szeretnének, a helyszín pedig a ’40-es évek Angliája és a megszállt Franciaország lenne.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22