Kazunori Yamauchi, a Polypohny Digital fejese az éppen zajló TGS-en mutatta be a november elején polcokra kiguroló Gran Turismo 5 újabb feature-jeit, mint például az online közösségi szolgáltatást, a My Home-ot.
Yamauchi a bejelentéskor elárulta, hogy a My Home szolgáltatás bárhonnan elérhető lesz, a játékosok pedig a Gran Turismo hivatalos oldalán, PSN azonosítójukkal tudnak majd belépni. A játék egyik alappillérének számító funkció a játék premierjével egyidőben indul majd, és többek között olyan lehetőségeket kínál majd, mint az autók vagy azok alkatrészeinek ajándékozása, levelezés, képek megosztása, fórumozás, illetve az egyik legérdekesebb, a Remote Race.
A Remote Race segítségével bárhonnan tudunk majd versenyezni, versenyeket indítani, mindezt barátaink társaságában. Érdekesség, hogy B-Spec versenyeket is indítani tudunk majd, ami azt jelenti, hogy egy általunk utasított mesterséges intelligencia ül helyettünk a volán mögött, és játék közben nekünk csak a tempót és agresszivitást kell állítgatnunk.
A versenyekről is kiderült ez-az, így megtudtuk, hogy többek között olyan speciális futamokon vehetünk majd részt, mint a Karting Experience, az AMG Driving School, a The Stig Challenge, a Jeff Gordon NASCAR School, a Sebastien Loeb Rally Challenge, vagy Gran Turismo Rally. A ralliversenyek kapcsán arra is fény derült, hogy a játék nem előre ismert szakaszokat generál majd a játék elején, hanem teljesen véletlenszerűen kapjuk meg a pályákat, így a navigátornak – itiner – mindennél nagyobb szerepe lesz.
Új járgányokról és aszfaltcsíkokról is lehullt a lepel, a játék atyja ugyanis elárulta, hogy olyan speciális járgányokat is vezethetünk majd, mint az 1989 Isuzu 4200R-t, a Citroen GT-t, az 1962 VW Samba buszt, az 1944 VW Kubelwagent és az1942 VW Schwimmwagent, illetve a Red Bull Forma 1-es csapat jelenlegi főtervezőjével, Adrian Newey-val közösen megálmodott X1 Conceptet. A pályák kapcsán megtudtuk, hogy teljesen újratervezett formában tér vissza a legendás amerikai pálya, Laguna Seca, illetve a sorozat egyik fiktív helyszíne, a Trial Mountain sem marad majd ki a felhozatalból.
Végezetül essék pár szó az időjárásról, amit a japán expón hivatalosan is bejelentett a Polyphony. A dinamikus időjárás, mint opció, jelenleg nem lesz elérhető mindegyik helyszínen, így a novemberi premiert követően csak a hosszabb pályákon kapunk a nyakunkba havat, esetleg esőt. Ennyiben azonban nem merül ki ez az újdonság, a fejlesztők ugyanis ígérik, hogy olyan apróságokra is fel kell készülnünk, mint a változó hőmérséklet, légnyomás és páratartalom, amik szintén meghatározzák autónk menettulajdonságait és tempóját. Friss képek erre.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…