15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Tecmo Koei zárt ajtók mögött ugyan, de leleplezte a Ninja Gaiden-sorozat harmadik számozott darabját, melynek központi figurája újra Ryu Hayabusa lesz. Platform és dátum egyelőre nincs.

Ryu Hayabusa ismét hadba vonul a démoni teremtmények ellen, készül ugyanis a Ninja Gaiden 3, amely immáron a sorozat szülőatyja, a cégtől viharos körülmények között távozó, Tomonobu Iatagki nélkül nyeri el végső formáját. A Tokyo Game Show keretein belül leplezték le a címet, igaz, ezt zárt ajtók mögött tették, az viszont már sejthető, hogy még véresebb, erőszakosabb játékot kapunk általa, mint a korábbi két epizód által. Az alaposan megtépázott Ryu a teaser képek tanulsága alapján letépi ninja maszkját, ezzel a jelek szerint felfedi valódi arcát és talán kilétéről is többet tudhatunk meg ebből kifolyólag. Dátum, vagy célplatform egyelőre nincs. Érjük be most a puszta ténnyel, hogy készítik nagy erőkkel.

 

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30