Hivatalosan tegnap éjféltől vásárolható meg az év egyik legjobban várt X360 exkluzív belső nézetű lövöldéje, a Halo: Reach. A premiert természetesen hazánkban is egy hatalmas ünnepléssel egybekötött launch party-val várhatták a rajongók, amit a Microsoft a pár hónapja nyílt Allee-ban tartott.
Tegnap éjfél óta hazánkban is megvásárolható az év egyik legjobban járt játéka, a Halo: Reach, ami a sorozatot tíz évvel ezelőtt elindító Bungie búcsúja is volt egyben, így nem csak a fejlesztőcsapat, de a játék kiadásáért felelős Microsoft is igyekezett méltóan megünnepelni a Reach premierjét. Világszerte hatalmas, színes és változatos programokkal megfejelt premier bulikat tartottak, amiből szerencsére a hazai rajongótábor se maradhato ki, hiszen a Microsoft X360-as részlege a pár hónapja épült Allee-ban tartotta saját buliját.
A tegnapi nap folyamán az Allee-ban található 576 előtti aulában már reggel tíz órától kipróbálható volt a kiállított gépeken a játék alaposan megújult többjátékos módja, a Firefight, míg az esti programok este kilenc órakkor vették kezdetüket. A próbakörök mellett a kíváncsiskodók a show kezdetén egy, a hazai szaksajtóból verbúvált csapat élménybeszámolóját hallgathatták végig, a sorozatot kevésbé ismerők pedig egy rövid Halo történelemmel is megismerkedhettek, ugyanis a sorozatról bővebben is szó esett. Ezt követően következtek a korábban beharangozott, komoly nyereményekkél zajló kvízjátékok, majd 5vs5 mérkőzések következtek, ahol a helyszínen jelentkezésüket előre leadó csapatok mérettetek meg egymással. Sajnos itt a technika is közbeszólt, az Allee hálózata ugyanis nem bírta el a nagy terhelést, így kisebb kényszerpihenő után kezdődhettek csak meg a mérkőzések, amiket később követett a hazai Noble csapat – Csányi Sándor, Cseh Laci, Dj Karányi, Grath (576Kbyte főszerkesztő), Bate (PC Guru főszerkesztő) – és a helyszínen győzedelmeskedő ötös összecsapása.
Sajnos a késő esti órákra alaposan megcsappant a helyszínen tartozkodók száma, ami minden bizonnyal annak tudható be, hogy a hétfői időpont nem mindenkinek volt ideális, hiszen másnap sokaknak munkába, esetleg iskolába kellett mennie. A visszaszámlálást így közel ötven fő várta meg, majd az 576 "kapunyitását" követően a szerencsések máris kezükben szorongathatták saját Halo: Reach példányukat.
A Microsoftos srácok azonban alaposan kitettek magukért, a változatos programok, a csinos lányok és a Karányi által szolgáltatott talpalávaló emlékezetessé tette a Reach nyitóbuliját.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…