Kategóriák: Hírek

Yakuza 5 – Végleges cím, első képek

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sega tegnap végleges címmel ajándékozta meg a sorban ötödik (leszámítva a két spin-off epizódot) Ryu Ga Gotoku játékát, melyről az első képeket is megvillantotta végre.

A Yakuza, vagy, ahogy Japánban fut eredeti címen, Ryu Ga Gotoku-sorozat úgy tűnik, hogy az ötödik epizóddal végérvényesen lezárul. Erről már korábban egy Famitsu-s teaser árulkodott nekünk, most pedig a Sega által megnevezett alcím is ezt próbálja megerősíteni. Toshihiro Nagoshi csapatának terméke Ryu Ga Gotoku: Of The End címen érkezik majd meg a boltok polcaira, de jelenleg sem a megjelenési dátum, sem a nyugati egzisztencia nem tisztázott.

 

Utóbbi miatt annyira már talán nem is kell aggódnunk, hiszen eddig a Kenzant! leszámítva minden epizód eljutott felénk is, bár néha orbitális késésekkel. A beígért képeken sajnos akció, vagy cselekmény nem érhető tetten, egyelőre a Sega csak in-game portrékat szellőztetett meg a Yakuza: Of The Endről, melyeket erre találhattok meg. Talán a Tokyo Game Show javít valamicskét a helyzeten.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23