Kategóriák: PlayStation Portable

The 3rd Birthday – HD-ben folytatódhat

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bár még a Parasite Eve-sorozat harmadik darabja sem jelent meg, Tetsuya Nomura azonban már egy esetleges folytatásról beszél, amit nagy felbontásban készítenének el, ha megtehetik, nyilatkozta a Square Enix ismert dizájnere.

A Parasite Eve első és második epizódja után sok – pontosabban tíz – évvel, idén végre megjelenik a harmadik darab is, The 3rd Birthday címmel, amely a kezdetekben mobilos projektként indult, majd avanzsált PlayStation Portable-re az anya franchise nevétől megfosztott spin-off. Tetsuya Nomura a Twitteren publikált posztjában szóbahoz egy esetleges folytatást, amelyet már nagy felbontásban készítenének el, azaz minden valószínűség szerint visszaterelnék a sorozatot az asztali konzolokra.

 

Egyelőre persze korai még bármit is biztosra venni, hiszen a The 3rd Birthday sem került polcokra, de idén a japánok már lesznek olyan szerencsések, hogy beszerezhessék a tételt. Nomura-san azt is elcsiripelte, hogy átgondolják, készítsenek-e demót a The 3rd Birthday számára, sőt, az sem kizárt, hogy digitális úton elérhetővé teszik az első PlayStation konzolokra kiadott Parasite Eve nyitó, valamint második epizódját, de bejelentés még ezen a fronton sem született, pusztán mint lehetőséget említi a sokak által hőn imádott dizájner-legenda. Mit tudunk még? Úgy tűnik, hogy nem lesz dedikált PSP-s bundle-je a The 3rd Birthday-nek, ebben nem gondolokodnak az illetékes urak.

Megosztás
Közzétette:
FutuRetrO

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20