Kategóriák: DS

Golden Sun: Dark Dawn – Amerikai premier

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kőbe vésett megjelenési dátumot kapott a tavalyi E3-on bemutatott, majd az idei show-n végleges címre keresztelt, harmadik Golden Sun epizód. Az immáron DS-re érkező felvonás sztorija harminc évet ugrik előre az időben.

A tavaly Golden Sun: DS-ként bemutatott epizód az idei E3-on kapta meg végleges címét, majd a mai nap folyamán a kőbe vésett megjelenési dátumát. Bánatunkra csak amerikai premierrel tudunk szolgálni, a Nintendo ugyanis továbbra is adós maradt az európaival, de az ígéretek szerint felénk szintén még idén megjelenik majd. A tengerentúliak már biztosan fa alá pakolhatják a Camelot Software Planning és a Nintendo közös szerepjátékát, hiszen november huszonkilencedikén startol el a Golden Sun-sorozat harmadik, immáron DS exkluzív felvonása, így lesz idő a szeretet ünnepéig bőven begyűjteniük a címet. A történet harminc évvel a GameBoy Advance-s Golden Sun és Golden Sun: The Lost Age után játszódik, több, mint hetvenféle begyűjthető/megidézhető Djinn-nel a fedélzetén. Az egyik legjobb hordozható J-RPG folytatását várjuk képében, így tessék feljegyezni a noteszekbe, piros betükkel a nevét.

 

Megosztás
Közzétette:
FutuRetrO

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24