Kategóriák: PlayStation 3 hírek

God of War: Ghost of Sparta megjelenési dátum

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Napra pontos megjelenési dátumot kapott a PSP-re készülő God of War: Ghost of Sparta, ami az amerikai előrendelők számára vaskos extrákkal egybecsomagolva érkezik majd.

Az SCA tegnapi bejelentése szerint Észak-Amerikában november másodikén mutatkozik be a Kratos történetének új mellékszála, a God of War: Ghost of Sparta. A céldátum megjelölése mellett az amerikai Sony azt is megerősítette, hogy komoly extrákkal megtömött verziót kaphatnak kézhez a játékot előrendelők. Megkapjuk a játék teljes zenei anyagát, PSP és PS3 témát – utóbbi digitális -, PSN avatárt, a játékban felhasználható légionárius szkint, illetve egy dokumentumfilmet, melyben az előző God of War játékokat dirigáló úriemberek is megszólalnak – David Jaffe, Cory Barlog, Stig Asmussen stb.

 

Természetesen az ilyenkor szokásos PSP pakk is kapható lesz, ami a következőket tartalmazza majd: egy két gigás memóriakártyával felvértezett, vörös vagy fekete PSP-3000, Ghost of Sparta UMD játék, Kick-Ass UMD film, illetve egy PSN kód, amivel a God of War: Chains of Olympus-hoz tölthetjük le. A pakk 199 dollárba fog kerülni.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20