Eredetileg a konzolos verzióval egyidőben érkezett volna a PC-s Fable III, azonban a Microsoft tegnap kiadott közleménye szerint erre sajnos nem fog sor kerülni.
A kiadott kommüniké eléggé szűkszavú, így csak annyi derült ki a sajtólevélből, hogy meg nem nevezett okok miatt a PC-s Fable 3 késni fog, így az október huszonhatodikán megjelenő X360-as kiadvány időleges exkluzivitást élvez majd. A redmondiak biztosítottak minket arról, hogy nem kell sokat várnunk az új PC-s dátumra, így hamarosan az asztali gépekre szánt verzió is pontos céldátumot kap majd.
Gyógyírként a Lionhead a játék hivatalos honlapján elindított egy új funkciót, amivel saját falubelit kreálhatunk, amit aztán később akár a játékban is viszontláthatunk. A honlapon megadhatjuk a karakter nemét és nevét, majd nyolc egyszerű kérdés megválaszolásával a személyisége is kirajzolódik. Az elkészült falulakót ezután megoszthatjuk Twitteren vagy Facebookon, ha pedig előrendelted a játékot, akkor lehetőséged lesz a Fable 3-ba implementálni.
Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.
Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…