Sokáig azt hittük, hogy a Resident Evil 5 alapverziója is támogatni fogja az ősszel érkező mozgásérzékelős kiegészítőt, a Move-ot, a Capcom azonban hamar szertefoszlatta reményeinket.
A japánok friss bejelentése szerint ugyanis csakis a pár hónappal ezelőtt, az alapjáték után megjelent Gold Edition támogatja majd a Move-ot. Az indoklás szerint technikai okok állnak a háttérben, ugyanis amíg a sima ötödik részt nem a mozgásérzékelős irányításhoz igazítva fejlesztették, addig a Versus móddal és korábban megjelent DLC-kkel kiegészült Gold Editiont már igen. Utóbbi esetében egy ingyenesen letölthető sebtapasz segítségével aktiválhatjuk majd az újfajta irányítási módot.
Apró adalék, hogy a Capcom időközben azt is megerősítette, hogy minden bizonnyal külső fejlesztőknek adják át a nagyobb franchise-ok fejlesztését, így a Resident Evilt is. A háttérben a japánok meglepően magas anyagi veszteségei állnak, ugyanis a Capcom évente mindössze 2-3 komolyabb blockbusterrel tud csak előrukkolni, amik nem fedezik az esetleges kisebb buktákat. A kiszervezéssel azonban a fejlesztési időket a felére csökkenthetnék, így a négy éves időintervallum helyett két évente jelenhetnének meg a sikercímek új epizódja, mellékszáljai.
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...
Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…
A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…
Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!
Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…