Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

GC 2010 – Mass Effect 2 – Részletek a PS3-as verzióról

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hétfői Sony konferencián jelentette be a BioWare, hogy majd egy évvel a PC-s és X360-as premiert követően, PS3-ra is ellátogat a Normandy legénysége. Ma megismerhetjük a PS3-as Mass Effect 2 első részleteit.

Az infókat maga Ray Muzyka, a BioWare fejese osztotta meg egy, a VG247-tel készült interjúban. A beszélgetésből kiderült, hogy a PS3-tól távolmaradó Mass Effect első része miatt egy alaposan módosított második részt kapnak majd a konzol tulajai, így a PC-s és X360-as verzióhoz képest egy sokkal masszívabb, tartalmasabb bevezető fogadja majd a játékosokat. Az interjúból az is kiderült, hogy több újdonságot is tartalmaz majd az átirat, illetve rengeteg extrával meg lesz tömve a PS3-as verzió.

 

Muzyka azt is elárulta, hogy a nem szeretnék, ha a sok-sok különböző DLC-t kellene pluszban letöltenie a játékosoknak, így valószínűleg a már eddig megjelent letölthető bővítmények mindegyike felkerül az alapjáték mellé. Végezetül a harmadik részről is szó esett, ami ugyan még nincs bejelentve, de Muzyka elárulta, hogy PC-re, X360-ra és PS3-ra is ellátogat majd a játék.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19