Kategóriák: PlayStation 3 hírek

inFamous 2 – Köszönetet nyilvánítanak a fejlesztők

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony belsős csapatai között komoly összetartás van, több alkalommal is segítették egymást a fejlesztések során, így nem meglepő, hogy a Naughty Dog is közreműködik az inFamous 2 fejlesztésén, amiért most köszönetet mondott a Sucker Punch.

Ezúttal Brian Flemming és Chris Zimmerman, a Sucker Punch két alkalmazottja mondott köszönetet a Naughty Dog csapatának. A NowGamernek nyilatkozó úriemberek elárulták, hatalmas megtiszteltetés számukra, hogy ilyen kaliberű stúdió munkatársai segédkeznek a fejlesztésben, mint az ND, és sokat jelent számukra, hogy hasznos tanácsaik mellett komoly kritikával is illetik munkáikat, ezzel is segítve, hogy minél magasabb minőséget képviselő végtermékkel rukkoljanak elő.

 

"Remek dolog, mert olyasvalakitől kapsz visszajelzéseket, akiben bízol, és tudod, hogy a legjobbat akarja neked. Nem próbálnak átverni, olyan infókat adnak, amit a fókusztesztelőktől nem kaphatsz meg".

 

A Sucker Punch munkatársai elárulták, az első inFamous fejlesztésének utolsó hónapjaiban például az épületmászás kapcsán kaptak hasznos visszajelzéseket a másik stúdiótól. A beszélgetésből az is kiderült, hogy a csapat célja, hogy ugyanolyan minőségi ugrást produkáljanak a folytatással, mint ahogy azt anno tette a Naughty Dog az Uncharted második részével.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24