Formula 1 2010 – Bővített fejlesztői napló

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Codemasters kicsit kiegészítette a múltkori, negyedik fejlesztői naplót, így eddig soha nem látott képsorokkal és plusz kommentárral megfejelve jelentkezik – ismét – a fejlesztői naplósorozat.

A brit csapat meglepően magabiztos a szeptemberben debütáló hivatalos Formula 1 játék kapcsán, ugyanis Stephen Hood, a produkció dizájnere egy vele készült interjúban úgy nyilatkozott, szerinte a Formula 1 2010 egyjátékos szekciója messze jobb és ütőképesebb, mint a konkurenciáé, így szerint sem a Forza 3, sem az ősszel érkező Gran Turismo 5 nem rúg labdába.

 

Meglepő véleményét azzal indokolta Hood, hogy a játék mesterséges intelligenciája gyakorlatilag végig csal, lényegében sose hibáznak, mindig a megfelelő, tökéletes íveken autóznak, így hamar kiismerhetővé válik a játék, aminek élvezeti faktora így gyorsan nullára csökken.

Legfrissebb bejegyzések

World of Tanks: HEAT – Elindult az 1. szezon, a Lost Eden

A Wargaming útjára indította a World of Tanks: HEAT első szezonját, mely egy új ügynök…

2026-07-04

Grimslair – Betekintő

Kártyázz apáddal, a kaszással és éleszd újra a barátnőd!

2026-07-03

HBO Max – 2026 júliusi ajánló

Júliusban újra belevethetjük magunkat az Agymenők világába, folytatódik a Sárkányok háza, jön több felnőtteknek szóló…

2026-07-03

Shrek visszatér!

Az új film pontosan egy év múlva, 2027. július 1-jén érkezik a mozikba.

2026-07-02

Witchspire – Korai Hozzáférés betekintő

A Witchspire egy fantasy crafting játék, melyben az Enshrouded és a Palworld legjobb mechanikái kombinálódnak…

2026-07-02