Crysis 2 – Kölnben mutatkozik be a multiplayer

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A héten tartott saját rendezvényén, az EA Showcase-en jelentette be az Electronic Arts, hogy Kölnben, a GAMESComon leplezik le az ősszel érkező Crysis 2 többjátékos módját.

Idén ősszel mutatkozik be az év egyik legjobban várt multiplatform címe, a Crysis második epizódja, ami a sorozat történetében először látogat majd el X360-ra és PS3-ra. Az egyjátékos kampány mellett az előző részekhez hasonlóan egy összetett többjátékos módot is kapnak a játékosok, melynek első részleteit jövő hónapban, Kölnben, a GAMESComon leplezik le a CryTek munkatársai. Az EA napokban tett nyilatkozata szerint valamikor ez idő tájt rajtolhat el a korábban beharangozott multiplayer bétateszt is.

 

Tegnap Cevat Yerli is nyilatkozott a játék kapcsán, aki a Kaliforniában tartott EA Showcase-en a Crysis 2 mesterséges intelligenciájáról áradozott. Yerli a beszélgetés során elárulta, hogy a második rész hatalmas szabadságot biztosít majd a játékosnak, egyrészt a világ miatt, amit teremtettek, másrészt a főhős személye miatt. Ezt a szabadságot próbálja majd megtörni a New Yorkot megtámadó idegen faj, illetve a helyszínen intézkedő hadsereg, akik a Crytek vezére szerint minden eddiginél fejlettebb MI-vel rendelkeznek. Az ígéretek szerint az ellenfelek fejlett taktikai koordinációval, csapatmunkával és soha nem látott MI-vel lesznek felvértezve, akik az adott szituációnak megfelelően cselekszenek, ráadásul gondolkodnak is. Yerli ígéri, mindezt a fair play határain belül teszik majd az idegenek és a katonák.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22