Medal of Honor – Tovább késik az X360-as demó

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hetek óta nyüstölhetik a PC-sek és a PlayStation 3 tulajok a Medal of Honor két pályát és több játékmódot is felvonultató multiplayer bétáját, azonban a Microsoft masinájára tovább csúszik a próbaverzió.

Az idei E3-on mutatkozott be az október tizenötödikén PC-re, X360-ra és PS3-ra is megjelenő Medal of Honor többjátékos módja, amit a svéd DICE csapata kalapál. A Los Angeles-i expót követően az EA PC-re és PS3-ra elérhetővé tette a két pályát és több játékmódot felvonultató bétát, azonban az X360-as verzióval kisebb gondok akadtak, amiket a mai napig nem sikerült maradéktalanul orvosolnia az EA-nak és a DICE-nak.

 

Egy, a héten kiadott közlemény szerint tovább dolgoznak a fejlesztők a probléma megoldásán, a rajongók türelmét kérik, és ígérik, amint sikerült megtalálni a megoldást, azonnal elérhetővé teszik a bétát, melyben azok vehetnek részt, akik rendelkeznek egy eredeti Bad Company 2 példánnyal, vagy korábban már előrendelték a játékot.

 

Mi azon szerencsések közé tartozunk, akik már nyüstölték a bétát, így a jövő héten már olvashatjátok a tapasztalatainkat egy csokorba gyűjtött bétatesztet.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19