Adrian Bolton, a Codemasters Guildford menedzsere a mai napon bejelentette, hogy az előző generáció egyik remekbe szabott lövöldéjét jegyző Stuart Black három évnyi közös munka után elhagyja a csapatot.
A bejelentés nem részletezi a távozás okait, Bolton azonban megnyugtatásul azt is bejelentette, hogy Black egészen októberig ellátja még dizájneri teendőit, és a Bodycount megjelenéséig is besegít a fejlesztésbe, hogy elképzeléseit a fiatal csapat maradéktalanul véghez vigye.
Stuart Black az előző generációban megálmodott Black című shooterrel könyvelhette el eddigi legnagyobb sikerét, mostani elképzelése pedig szellemi örökösként próbál meg egy nagy űrt kitölteni a lövöldék piacán. Az előzetesen látott videók azonban eléggé lehangoló képet festettek a Bodycountról, így egyes pletykák szerint a spirituális folytatás gyenge minősége áll a távozás hátterében.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...