Kategóriák: Hírek

X360 – Új dashboard, új Arcade modell, Kinect részletek

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Korábban már volt róla szó, hogy 2008 után ismét megújul az Xbox LIVE kezelőfelülete, ma azonban újabb pletykák kaptak szárnyra. Emellett az sem kizárt, hogy vadonatúj Arcade modellt dob piacra a Microsoft.

Június végén már pletykálkodtunk róla, hogy vadonatúj külsőt kap az Xbox LIVE kezelőfelülete, ami a novemberben érkező Kinect képességeihez fog majd alkalmazkodni. A mosgásérzékelés mellett a külső is változik, és ha hinni lehet a mostani képeket kiszivárogtató francia magazinnak, akkor a foltozás még idén ősszel elérhető lesz.

 

Időközben a német Amazon honlapján felbukkant egy új X360 Arcade modell adatlapja, mely szerint 150 eurós áron lesz megvásárolható a 4 GB-os háttértárral érkező modell, mely meglepő módon augusztus 20-án kerülhet a boltokba. A dátum gyanús, de némi valóságalapja mégis lehet, ugyanis a GAMEScom idejére esik, és az E3 óta tudjuk, hogy a Microsoft Kölnben is rengeteg újdonságot jelent majd be, ráadásul már korábban is volt szó róla, hogy a héten az Európában is megjelent új modell is kap egy fapados verziót.

 

A héten arra is fény derült, hogy Kína nem engedélyezi a Kinect forgalomba kerülését, aminek az oka egy 2000-ben hozott rendelet, amit anno a kínai Kultúrális Minisztérium hozott meg. A rendelet szerint ugyanis a kínai kormány minden játékcélú eszköz forgalmazását megtiltja az orszgában, így sem a PlayStation 3, sem az X360-on nem kapható legálisan az amúgy hatalmas piacot jelentő országban.

 

Végezetül két apró adalék: A Kinect kapcsán sokakban felmerült a kérdés, vajon működésre bírható-e ülve vagy fekve. A válasz igen, bár utóbbi esetében azért már kicsit körülményes a technológiát használva játszani. Ettől függetlenül már javában készülnek olyan játékok, amik fekve is élvezhetőek lesznek. A The Biggest Loser: Ultimate Workout című fitneszprogramot készítő Blitz Games például különböző jógafeladatokat és fekvőtámaszokat is elvár majd a játékosoktól, bár ezek megvalósítása kicsit körülményesre sikeredet. A Kinect ugyanis az ember "csontvázát" ismeri fel, ami alapján aztán digitális kivetülésünket mozgatja a kütyü. Ha a játékos lefekszik, bizonyos végtagok takarásba kerülhetnek, így a kamera már egyes mozgásokat nem ismerne fel, viszont a Kinect így is érzékeli a játékos sziluettjét, amire már lehet alapozni.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19