16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Activision tegnap jelentette be, hogy az tavalyi IL-2 Sturmovik: Birds of Prey fejlesztőinek közreműködésével már javában dolgoznak egy helikopteres szimulátoron, a konzolokra készülő Apache: Air Assaulton.

A bejelentés szerint az Apache: Air Assault egyaránt kedveskedni szeretne a szimulátorok és az önfeledt akciózást kedvelők számára, így egyaránt kapunk szimulációs és árkád módot is. A játékban olyan egzotikus, de veszélyes helyszíneket látogatunk meg, mint Afrika, Közép-Amerika vagy a Közel-Kelet. Összesen tizenhat egyszemélyes küldetés, illetve egy kooperatív módban – ketten irányíthatjuk az Apache-okat – is játszható többjátékos mód vár majd ránk, ahol többféle játékmód közül válogathatunk majd. A Gaijin Entertainment próbálkozása idén ősszel fog megjelenni, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokon. Első képek a galériában.

 

Legfrissebb bejegyzések

Denshattack! – Bemutató

Trükköző vonatok és járkáló kastélyok egy disztópikus Japánban.

2026-08-31

The Sinking City 2 – játékteszt

Megérkezett a nagy sikerű Sinking City folytatása, amely egészen kiemelkedőre sikeredett.

2026-08-30

Blue Reflection Quartet – játékteszt

A Gust és a KOEI TECMO egy régi sorozatát, a Blue Reflectiont frissítette fel, a…

2026-08-29

Fading Echo – betekintő

Ugorj fejest egy rendkívül egyedi elemi mechanikát felvonultató, színes platformer kalandba, ez a Fading Echo!

2026-08-29

Grain Rot – betekintő

A Grain Rot az egyik legfrissebb extraction-friendslop játék, ami a társaitól eltérően remek grafikai megjelenést…

2026-08-28

Duskfade – betekintő

A Weird Beluga kalandjátéka, a Duskfade a régi nagy klasszikusok receptjét követi és egy emlékezetes…

2026-08-27