Jó hír a Kane & Lynch 2: Dog Daysre várakozóknak, hogy az IO Interaktív korábbra hozta a multiplatform színekben érkező produkció megjelenését. A Dead Mant követő epizód egy héttel korábban kerül a polcokra.
Túlnyomórészt késésekről szokás beszámolni, ha céldátum változás következik be a játékiparban, de néhanapján előfordul, hogy éppen korábban kerül polcokra egy-egy produkció. A Kane & Lynch 2: Dog Days az utóbbi esetet élvezheti, az IO Interactive ugyanis egy kerek héttel előrébb hozta a megjelenését. A kiadó jelenti, hogy a cucc már aranylemezre került, így augusztus huszadikán bárki beszerezheti Európában. Az IO illetékesének elmondása szerint a csapat nagyon keményen dolgozott és öröm számukra, hogy az előre beütemezett várakozási időt egy héttel meg tudták kurtítani. A külső szemszögű lövölde a két HD konzolon és PC-n lesz hozzáférhető a fenti naptól kezdve.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…