16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Eredetileg holnap jelentette volna be hivatalosan az új számozott epizódot az EA, a Zoo Magazine jóvoltából mégis idő előtt napvilágot látott pár érdekes infó.

Az idén októberben bemutatkozó új részben a paszrendszer megreformálása számít majd a legnagyobb újdonságnak. Az EA Sports munkatársai ígérik, sokkal kifinomultabb és finomabb irányításra számíthatunk, a passzok kivitelezési módja pedig erősen függ majd az éppen labdát birtokló képességeitől. Kapunk vadonatúj mozdulatokat – sarkazásokat, emeléseket -, illetve javul a mesterséges intelligencia is, bár a kapusok teljesítményéből kicsit faragnak, mert a FIFA 10-ben már túlságosan hibátlanul védtek a hálók őrei.

 

Hangsúlyos szerepet kapnak az ismertebb sztárok képességei, így például Wayne Rooney a rá jellemző módon rengeteg fog futni és küzdeni a labdákért, Dani Alves előszeretettel csatlakozik majd a támadásokhoz, míg Didier Drogba a testi erejét használva próbál meg érvényesülni a védőkkel szemben.

 

További érdekesség, hogy kusztomizációs lehetőségeket kapunk a zenéket illetően, így mind a menü, mind a bevonulások zenéjét módosíthatjuk majd, illetve saját szurkolói dalokat rögzíthetünk, amiket aztán meccs közben skandálhatnak a drukkerek.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19