16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tegnapi ütös CG trailer után ma az első gameplay pillanatképek is befutottak, így ha mozgásban nem is, lőtt állóképek formájában már megleshetjük, milyen is a játék in-game része.

A Deus Ex első részének előzményeit elmesélő harmadik epizódban 2027-ben járunk és egy hétköznapi fickót, Adam Jensent formáljuk majd meg, aki egy privát biztonsági cég alkalmazottja. A Sarif néven ismert cég egyik laboratóriumában dolgozik, ahol a biológiai mutációval foglalatoskodik. Érdekesség, hogy az itt kifejlesztett nanotechnológia egy része visszaköszön a Deus Ex első részében. Egy nap azonban felborul főszereplőnk unalmas hétköznapi munkamenete, ugyanis kommandósok törnek be cégéhez, és a kisérleteit felhasználva iszonyatos vérengzés veszi kezdetét.

 

A Deus Ex harmadik része 2011 elején mutatkozik be, az első képeket pedig a játék szentélyében éritek el.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23