David Reeves, a Capcom európai részlegének elnöke a GameIndustry-nak adott interjúban kijelentette, két-három éven belül mindhárom nagy gyártótól új konzolra számít.
Reeves véleménye szerint a Kinect és a Move is kitolja majd a jelen generáció versenyzőinek életciklusát, de a következő generáció már a nyakunkon van, és két-három éven belül akár mindhárom nagy konzolgyártó piacra dobhatja új gépét. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet, Chris Lewis európai Xbox 360 felelős szerint a Kinect debütálásával akár öt évvel is ki lehet tolni az X360 ciklusát, míg a Sony korábban is hangoztatta, hogy a négy évvel ezelőtt megjelent, idén végre nyereséggel gyártott PlayStation 3-at mindvégig tíz éves időszakra tervezték.
Júliusban újra belevethetjük magunkat az Agymenők világába, folytatódik a Sárkányok háza, jön több felnőtteknek szóló…
A Witchspire egy fantasy crafting játék, melyben az Enshrouded és a Palworld legjobb mechanikái kombinálódnak…
A július a függetlenség napi ünnepségek sorozatát hozza el a játékosoknak a World of Warships:…
Lépj be egy igazi old-school MMORPG felújított verziójába, éld át ezt a legendás kalandot, melyet…