16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A THQ alelnökének, Danny Bilsonnak mostanában elég sűrűn ered meg a nyelve, ráadásul ismét meglepően érdekes kijelentést tett. Nem kizárt, hogy a Nintendo új marokkonzoljára is ellátogat a Saint’s Row.

Az IndustryGamers csapata az E3-on készített interjút a THQ alelnökével a mindig beszédes és készséges Danny Bilsonnal, aki elárulta, hogy a kiotóiak célja, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsenek a célközönségek igényei között, ugyanis nem szeretnék, ha "kissrác" platformként skatulyáznák be őket. Az alelnök ezután elmondta, hogy már jó ideje dolgoznak egy Xbox LIVE-ra készülő letölthető Saint’s Row játékon, és persze a 3D-s technológiák implementálásán is, vagyis a Nintendo 3DS-es verzió minimális járélukos költésgekkel könnyedén elkészíthető lenne.

 

Az egyelőre nagy titok övezte, letölthető Saint’s Row egyébként a harmadik részt érintő marketingtervek egyik eszköze, ugyanis azonkívül, hogy egy előzetes kóstolót kapunk, a Xbox LIVE-ra szánt játékban számos feloldható cucchoz is hozzájuthatunk majd, amiket aztán a Saints Row 3-ban is használhatunk.

Legfrissebb bejegyzések

Grimslair – Betekintő

Kártyázz apáddal, a kaszással és éleszd újra a barátnőd!

2026-07-03

HBO Max – 2026 júliusi ajánló

Júliusban újra belevethetjük magunkat az Agymenők világába, folytatódik a Sárkányok háza, jön több felnőtteknek szóló…

2026-07-03

Shrek visszatér!

Az új film pontosan egy év múlva, 2027. július 1-jén érkezik a mozikba.

2026-07-02

Witchspire – Korai Hozzáférés betekintő

A Witchspire egy fantasy crafting játék, melyben az Enshrouded és a Palworld legjobb mechanikái kombinálódnak…

2026-07-02

Guild Wars: Reforged – betekintő

Lépj be egy igazi old-school MMORPG felújított verziójába, éld át ezt a legendás kalandot, melyet…

2026-06-29