Kategóriák: Hírek

Takeuchi nélkül készül az új Resident Evil

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az ötödik Resident Evil producere Jun Takeuchi a 4Gamernek adott interjúban jelentette be, nem vesz részt a hatodik Resident Evil fejlesztésében, ugyanis egészen más tervei vannak.

Jun Takeuchi távolmaradásáról és a Resident Evil 6 készültéről már korábban is többször pletykáltak, az ötödik rész producere azonban egy vele készült interjúban lényegében mindkettőt megerősítette. A japán szakember a 4Gamerrel folytatott beszélgetése során egyértelműen kijelentette, jelenleg más tervei vannak, így nem vesz részt a Resident Evil hatodik részének fejlesztésében. Elmondása szerint mielőtt bármi új munkába kezdene,  a Capcom berkein belül kell elintéznie pár dolgot.

 

Takeuchi szerint az idei esztendő még rengeteg izgalmat tartogat, a Capcom rengeteg érdekes bejelentést tesz majd, köztük olyanokat is, melyeken alaposan meglepődnek majd a játékosok. Állítólag a TGS-en kerülhet sor ezekre a leleplezésekre, ahol Takeuchi és Kenji Inafune közös munkája is bemutatkozhat.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20