A Famitsu magazin legfrissebb információi szerint a japán animációs guru, a Studio Ghibli és a Level-5 kollaborációjában készülő DS-es szerepjáték PlayStation 3-ra is ellátogat.
Az első képekből ítélve a Ninokuni vizuálisan hatalmas lépést tesz előre a DS-es verzióhoz képest, de ez minimum el is volt várható egy kurrens generációs, asztali erőgépen. Egyelőre nincsenek konkrétumok, hivatalos sajtóanyag is csak később (elvileg még a hét folyamán) várható, de az újonnan megjelölt platform biztosnak tűnik. Jelenleg sajnos az sem teljesen tiszta számunkra, hogy a projekt kizárólag nagygépes tétellé avanzsál-e, vagy az eredetileg tervezett DS-es kiadás mellé jelentetik majd meg. Hamarosan több is kiderülhet róla. A produkció a szintén Ghibli-féle Chihiro Szellemországban és a Vándorló Palota mesterművek imádóinak lesz igazán ínyére, a megszokott stílusban rajzolt anime betétei miatt. A történet szívszorító mélysége szintén jó pont lehet a közös alkotás érdemeinek sorában, ugyanis egy édesanya nélkül maradt kisfiú bőrében kell egy másik univerzumban helytállnunk, ahová a tőle kapott, életre kelt plüssfigura tart majd vele kalandjai során.
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...
Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…
A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…
Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!
Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…