A cím kicsit csalóka, mert még mindig nem történt hivatalos bejelentés, azonban a GameInformer júniusi számában egy több oldalas előzetesben mutatkozik be Zsákfiú második kalandja, aminek első infói máris kiszivárogtak.
A magazin hasábjain olvasható előzetes szerint a nagy sikerű első rész után egészen új irányba viszik el a Media Molecule fejlesztői a második részt, így az inkább lesz egy "csináld magad" játék, mint egy platformer. Azaz sokkal jobban ráfekszenek majd a játékosok által generált tartalmakra, így egy teljesen új, minden elemében megújult pályakészítőt fogunk kapni, a lehetőségek tárháza pedig szinte végtelen lesz. Az új szerkesztő lehetővé teszi, hogy ne csak saját pályákat készítsünk, hanem saját perspektívából mutassuk be elképzeléseinket, így akár shooterré, logikai játékká, szerepjátékká, Space Invaders klónná vagy esetleg versenyjátékká varázsolhatjuk az egész koncepciót. A Media Molecule fejlesztői például egy tökéletesen funkcionáló Command & Conquer klónt készítettek el. Saját elképzeléseinknek megfelelőre szabhatjuk a HUD-ot is, például az életcsíkot a bunyós játékokból ismert formára önthetjük.
Újdonság lesz a direct control seats névre hallgató funkció, amivel teljesen átszabhatjuk az alapvető játékmechanikát, valamint karakterünk, vagy éppen a járművek irányítását, ezzel is támogatva, hogy teljesen új, komplett játékokat hozzunk létre. Fejlődött a mesterséges intelligencia is, ráadásul az állítgatási lehetőségeink is kibővülnek, így több mindent várhatunk majd a Sackbotoktól. A Media Molecule ezt az újdonságot egy diszkós jelenettel demózta, ahol a tánctéren egy komplett koreográfiát mutattak be az MI irányította karakterek, ugyanis az AI közel húsz Sackbotra is ráhúzható. Ha nem tetszenek a játék eredeti hangjai, semmi baj, felvehetjük sajátjainkat, és ezt a játék karaktereihez és tárgyaihoz rendelhetjük. Az összes LittleBigPlanet letölthető tartalmat tartalmazni fogja a második rész, illetve PlayStation Eye támogatottságot is élvez majd a folytatás. Zsákfiú rengeteg új kütyüt és segédeszközt fog kapni, ha pedig érdekelnek a játék további, egyelőre ne hivatalos infói, akkor katt ide!
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…