Blur – A jövőben talán kézikonzolokra is

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Délelőtt jelentettük, hogy hamarosan lezárul a Bizarre alkotói legújabb árkád őrületének, a Blurnak a bétatesztje, a játékról azonban újabb érdekességek derültek ki.

A Blur vezető dizájnere, Gareth Wilson a VG247-nek adott interjúban elárulta, hogy a május végén a Split/Seconddal harcba szálló játékuk PC, PS3 és X360 platformok mellett a jövőben talán kézikonzolokra is ellátogathat, bár ezzel kapcsolatos terveket egyelőre még nem szövögetnek. Az viszont már most biztos, hogy ha mégis születne egy handheld átirat, akkor azt nem a Bizarre hegesztené, hanem egy külső stúdiót bízna meg a munkálatokkal az Activision.

 

Ezenkívül az is biztossá vált, hogy a megjelenést követően több letölthető tartalom is érkezik a játékhoz, amiket szerencsére nem kell majd mindig külön-külön töltögetnünk, a Project Gotham Racing részeket jegyző stúdiónak ugyanis van egy külön erre a célra elkülönített szervere, így a játékosok a játékba való belépéskor automatikusan letölthetik az aktuális játékmódokat és playlisteket, viszont a csapat is bármikor belepiszkálhat a dolgokba, így akár újra balanszolhatják az egész játékot, mégpedig úgy, hogy ebből semmit se veszünk észre.

 

Wilson azt is elárulta, hogy mint minden stúdió, ők is komolyan ismerkednek az új mozgásérzékelős technológiákkal, azaz a Natallal és a Move-al, akad is pár elképzelésük, de egyelőre semmi konkréttal nem tud még előállni a csapat. Azt viszont már most látják a fejlesztők, hogy az új irányításnak köszönhetően egészen új alapokra helyezett versenyjátékokat kell majd készíteniük, ugyanis a kontrollerekben rejlő precíz irányítás lehetőségétől esnek el, ezt pedig ki kell valahogy küszübölni.

 

A teljes játék május 27-én mutatkozik be, PC-re, X360-ra és PS3-ra.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30