Kategóriák: Hírek

Aktuális japán hardvereladások – Vezet a maroknyi JátékÁllomás

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hazánkból jelentjük, hogy a japán konzolvásárlási szokások vajmi keveset változtak az elmúlt hetekben, ennek gyümölcsét pedig újra a Sony fogja learatni. A legnépszerűbb játékmasina a múlt héten is a PSP volt.

Töretlenül zakatol előre az oly sokszor lesajnált PlayStation Portable a japán régióban, ahol minden egyéb játékmasinát maga mögött hagyva végzett ezúttal is az élen. A múlt heti fogyási adatok szerint a PlayStation 3 sem kerülte el a vásárlók figyelmét, alig valamivel kevesebb darabot pakoltak belőle kosárba, mint a kis testvérből, így második helyen végzett a hármas PléjStáció. A dobogóra még a Nintendo Wii-nek sikerült felfurakodnia, megelőzvén a DSi extra nagy kivetülését, az újdonság varázsával operáló LL-t, nem is kevés mennyiséggel. Az Xbox 360, PlayStation 2, PSPgo triónak szokott módon a sereghajtó szerep jutott osztályrészül, ebből is legnagyobb szégyen a digitális pályára szánt kézi PlayStation bukdácsolása, amely majdhogynem fej-fej mellett küzd a több mint tíz éves PlayStation 2-vel.

 

Japán hardvereladások (április 19. – április 25.)

 

01. Sony PlayStation Portable – 28,758

02. Sony PlayStation 3 – 25,629

03. Nintendo Wii – 23,691

04. Nintendo DSi LL – 16,676

05. Nintendo DSi – 10,640

06. Nintendo DS Lite – 2,789

07. Microsoft Xbox 360 – 2,214

08. Sony PSPgo – 1,544

09. Sony PlayStation 2 – 1,490

 

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23