Derült égből villámcsapás, a Ready At Dawn stúdió folytatja kiváló munkásságát a Sony marokkonzoljával, nem különben a háború istenével, közismertebb nevén a rettegett Kratos-szal.
A God Of War: Chains Of Olympus megdöbbentő kivitelezése után a Ready At Dawn visszavonult a Sony marokkonzoljától, ám koránt sem végérvényesen tette. A csapat nagy sunyiban belevágott a második PlaySation Portable exkluzív God Of War epizód fejlesztési munkáiba, amely ezúttal a Ghost Of Sparta alcímet viseli majd magán. A stúdiót a franchise eredeti műhelye, a Sony Santa Monica segíti a maximális hitelesség elérésében. Az illetékesek még szebb grafikát és legalább 25%-kal több gameplay-t ígérnek elöljáróban, kitolják a PSP széles határait, fejlesztik a fegyvereket és új varázslatokkal támadnak. A történet előzmény lesz, a God Of War után csípi fel ismét a szálakat, melyből sok-sok titokra derülhet majd fény, többek között Kratos viselt tetkójára, sebére és családjára. Dátum még nincs, de az E3-on már fix, hogy több is kiderülhet róla. Képekért erre tessék.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…