Shaun White idén egy újabb extrém sportot képvisel majd konzolokon, érkezik ugyanis a fenomén első gördeszkás kalandja. A hódeszkás részeket egy városi, négykerekes túra követi, ahol a kreativitás kifizetődőnek bizonyulhat.
A UbiSoft idén szembeszáll az Electronic Arts sportjátékaival, Fifa ellen Pure Football, Skate ellen pedig Shaun White lesz az ütőkártya. A gördeszkás anyaggal sem a realitást fogják megcélozni, sokkal inkább a népszerű extrém sportolók szemlélődését kívánják ránk ruházni, azaz mindenben a lehetőség kell látni. Egy korlát számunkra grindolási opció, egy pad trükközésre adhat lehetőséget és így tovább és így tovább. A készítők a kreativitást is díjazzák, minél találékonyabbak leszünk, annál több pontot zsebelünk be, melyből kiegészítők vásárolhatók.
A játéknak otthont adó hatalmas város a kezdetekben lehangolóan szürke és élettelen lesz, majd később egyre inkább visszatér belé az élet, ahogy teljesítjük a ránk ruházott feladatokat, újabb és újabb helyszínek nyílnak meg, jobb és jobb útvonalak válnak elérhetővé az épületek mindeközben pedig transzformálódak. A repertoár több mint nyolcvan trükköt vonultat fel, köztük Shaun White egyik védjegyét, az Armadillo-t. A Shaun White Skateboarding az online multiplayert sem hanyagolja majd, lesz benne ilyen lehetőség, akár kooperatív felállásban is. Az E3-on még több infóra tehetünk szert, tartsatok velünk.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…