Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Fable III – Jön PC-re, ilyen lesz a CE

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Vége a találgatásoknak, a Microsoft és a Lionhead ma megerősítette, asztali gépekre is ellátogat az ősszel bemutatkozó Fable 3. A bejelentés mellett a gyűjtői verzió tartalmára is fény derült.

A múlt héten napvilágot látott egyértelmű utalás után ma délután a Lionhead hivatalosan is megerősítette, hogy PC-re is készül a Fable harmadik epizódja, ráadásul mindenféle csúszást mellőzve, az X360-as verzióval egyidőben fog bemutatkozni a trilógiává bővült kaland új felvonása. Az asztali gépekre készülő átirat 50 dollárba, a konzolos verzió pedig 60 dollárba fog fájni. A leleplezés mellett a gyűjtőknek szánt speciális kiadványról is lerántotta a leplet a brit csapat.

 

A gyűjtői verziót egyelőre csak X360-ra jelentette be a stúdió, és 80 dolláros áron juthatunk majd hozzá. A pakk tartalmazni fog egy extra küldetést, amit Silverpine misztikus erdejében kell teljesítenünk, jutalmunk pedig egy mindenkire veszélyes Wolfsbane kard lesz. Kapni fogunk még egy pakli kártyát, amelyen Albion és környékének összes hőse, lázadója és lakója rajta lesz majd, illetve egy teljesen új területet, ami alkalmas hely lesz családalapításra és kincskeresésre. Végezetül kapunk még egy új hűséges társat, egy Boxer kutyust, aki bátorságával vívja ki lojalitásunkat, egy exkluzív öltözéket, illetve egy Guild Seal érmét.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30