Ami februárban még csupán tervben, kezdeti stádiumban volt a Q-Gamesnél, az mostanra már egy teljes gőzzel haladó projekt a stúdió falain belül. Gőzerővel készül a PixelJunk Shooter 2, amely nagyobb lesz elődénél.
Dylan Cuthbert, a Q-Games elnöke pár szóban elhintette, hogy már full gázon fejlesztik a PixelJunk Shooter második felvonását, amely állítása szerint nagyobb és őrültebb lesz, mint előde volt. Sok konkrétummal nem szolgálhatott, de annyit még elárult, hogy sok olyan dolgot kívánnak beépíteni a projektbe, amelyet az első rész fejlesztései során kihagytak, vagy elvetettek, sőt, nem is terveznek harmadik felvonást, oly mértékben tömik majd ki a mostani alkotást. A kizárólag PlayStation Networkre szánt produkció első része egy teljes pályás demóval jelentkezik május huszonötödikén, hogy fogalmunk legyen róla, miről is szól majd a nagy folytatás, ha netán eddig kimaradt volna életünkből.
Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…
A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.