Kategóriák: Hírek

PlayStation 3 – Közel az egymillióhoz a kenguruk földjén

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony ausztráliai divíziójának közleményéből kiderült, hogy, ha nem is szorosan, de a riválisának nyomában lohol a kenguruk földjén a PlayStation 3 eladásaival. A redmondiak áprilisban lépték át az első milliót.

Április második felében az Xbox 360 átlépte Ausztráliában az első milliót, de mint az kiderült, a PlayStation 3 sem jár nagyon messze ettől a fontos mérföldkőtől. A legfrissebb jelentések szerint a térségben mostanáig 850 ezer hármasszámú JátékÁllomáson adott túl a Sony a premier óta, ami durván negyedmillióval kevesebb, mint az Xbox 360 eddigi összteljesítménye a régióban. Nem dicsekedhet azonban a PSPgo, ugyanis csupán 20-25 ezer példányban sikerült arrafelé értékesíteniük októberi bemutatkozása óta a kizárólag digitálisan táplálható PlayStation Portable revíziót. A Sony az év végéig szeretné elérni a nagytestvérrel az egymilliót, ám még így is jócskán a Wii mögött toporognak az Xbox 360-nal egyetemben, a Nintendo gépéből ugyanis 1.7 millió példány kelt el eddig Ausztráliában.

 

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20