Még meg sem jelent az Alan Wake első epizódja, a finnek máris elkezdték a második szezon előmunkálatait, ami a játék felépítését és elbeszélőmódját figyelembe véve, nem is meglepő.
A játék fejlesztéséért felelős Oskari Hakkinen egy interjúban megerősítette, hogy ha rajtuk múlik, akkor mindenképpen elkészül a héten megjelenő Alan Wake folytatása, ugyanis gyakorlatilag teljesen kész vannak már az második rész történetével. A kijelentés nem meglepő, a játék koncepciója ugyanis egy az egyben a ma ismert tévésorozatokra épül, így a még idén megjelenő két letölthető tartalom után bőven lenne ideje a csapatnak belevágni a második szezonba, ami annak ellenére, hogy az első évad egy teljes, kerek történet, rengeteg megválaszolatlan kérdésre adhat még választ, így a folytatásban a sztori iránya is adott lenne.
Az eddigi értékelések bíztatóak, valószínűleg a kasszáknál elért eredmény alapján hoznak végleges döntést a Remedy-nél és a Microsoftnál. Mindenesetre mi 9,5-re értékeltük a játékot, mely valóban egy fantasztikus utazásnak bizonyult.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…