Tameem Antoniades, a Ninja Theory társalapítója a CVG munkatársával folytatott beszélgetés során fejtette ki a véleményét az egyre inkább hype-olt 3D-s technológiával kapcsolatban.
Antoniades véleménye szerint a jelenlegi konzolgeneráció hardverei nem elég erősek ahhoz, hogy megfelelő minőségben és sebességben rendereljenek 3D-s effektusokat, így csak a következő generáció masináiban lát annyi potenciált, hogy az új, idén megjelent őrület komolyan elterjedjen. Antoniades a következőket nyilatkozta:
"A legfőbb probléma az, hogy ha rendes minőségben szeretnénk 3D-t renderelni, szemenként legalább 720p felbontásra és 60FPS-re van szükség, ami nagyjából azt jelenti, hogy 1080p-ben 120FPS-sel kellene renderelni a konzoloknak. Ilyen felbontás és képfrissítés mellett a jelenlegi generáció már csak nagyon visszafogott grafikára lenne képes."
"A technológia egyelőre tehát korlátoz minket, szóval most még nem fogunk olyan minőségű 3D-s játékokkal játszani, mint az Avatar film. De mivel minden generáció között legalább ötszörös-tízszeres fejlődést tapasztalhatunk, úgy gondolom, a következő generációval sikerül legyűrni ezeket az akadályokat. Forradalmi játékok fognak születni."
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…