Spider-Man: Shattered Dimensions – Move és Natal támogatás nélkül

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A héten tett bejelentés után az Activision ma délelőtt megerősítette, hogy nem kap mozgásérzékelős támogatást a szeptemberben begördülő Spider-Man: Shattered Dimensions.

A Shattered Dimension négy platformon, PlayStation 3-on, Xbox 360-on, Nintendo Wii-n és Nintendo DS-en fog megjelenni, idén szeptemberben, az Activision és a Beenox Studios közös játékában Pókember négy dimenzióját ismerhetjük meg. Ebből jelenleg kettőt mutatott be a csapat, a noirt" és a képregényes hangulatú "amazing" univerzumot.

 

Ma délelőtt pedig arra is fény derült, hogy sem a PlayStation Move-ot, sem a Project Natalt nem fogja támogatni a játék, így aki mozgásérzékelős falmászásra és hálóvetés imitálásra vágyott, annak sajnos csalódást kell okoznunk. Az Activision azzal indokolta a döntést, hogy már annyira előrehaladott állapotban áll a fejlesztés, hogy nincs értelme beépíteni az újfajta élményt nyújtó irányítási megoldást. A Nintendo Wii-s verzió esetében természetesen a masina kontrollerjéhez igazított irányítást kapunk, bár annak működéséről még nem beszélt a kiadó. Az Activison a közleményben azt is megjegyezte, a jövő Pókember játékai már támogatni fogják a mozgásérzékelést.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20