Medal of Honor – Nem egy Bad Company 2 klón

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az EA DICE producere, Gordon van Dyke gyorsan eloszlatta azon kételyeket, miszerint a készülő, ősszel megjelenő Medal of Honor többjátékos módja szimpla másolata lesz a Bad Company 2-jének.

Mint ismeretes, az ősszel bemutatkozó, Afganisztánba áthelyezett Medal of Honort két csapat fejleszti, az egyjátékos módot az EALA, a többjátékos opciót pedig az EA DICE. Utóbbi esetében azonban többen annak adtak hangot, hogy mindez azt jelenti, sima másolás áldozata lesz az új MoH, és tulajdonképpen egy Bad Company 2 klónt kapnak majd a játékosok, hiszen alig hat hónap telik el a két premier között.

 

Erre a pletykára reagált a cég producere, Gordon van Dyke, aki egy, az IGN-nek adott interjúban kifejtette, erről szó sincs, a Medal of Honor megoldásait nem a Bad Company 2-ből fogják átemelni. Dyke a következőt nyilatkozta:

 

"Nem, abszolút nem! Senki ne számítson arra, hogy a Medal of Honor multija egy Bad Company 2 klón lesz. Ha egy évben elmész és megnézel egy akciófilmet, akkor az utána megjelenőre se fogod azt mondani, hogy én inkább ezt kihagyom. Még az is megeshet, hogy ha ugyanaz a rendező, még inkább kíváncsi leszel a végtermékre."

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20