All Points Bulletin – Júliusban elrajtolhat

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Lassan fél éve zajlik már az All Points Bulletin hivatalos bétatesztje, így időszerűnek tűnhet, hogy kisebb csúszás után júliusban élesben is elrajtoljon a Realtime World MMO-ja.

Ugyan hivatalos bejelentés nem érkezett, a Crackdownt is fejlesztő csapat új játékának honlapján felbukkant FAQ menüpont alatt előkerült két hivatalosnak tűnő megjelenési dátum. Ezek szerint Európában július másodikán, Észak-Amerikában pedig június huszonkilencedikén rajtolhat a GTA stílusára hajazó All Points Bulletin. A két dátum megerősíti a korábbi bejelentést, miszerint 2010 második negyedévében, azaz július és szeptember között mutatkozhat be a játék.

 

A premier napján egyébként 25 órányi ingyenes játékidőt kapnak a játékosok, majd a továbbiakban havi hét dollár leperkálása után folytathatjuk kalandjainkat az APB világában.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20