Kategóriák: Hírek

PlayStation Move – Sokkalta pontosabb a WiiMote-nál

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony mozgásérzékelős technológiája, bár alaposan megkésett a szintén japán konkurenciával szemben, rendkívül pontos irányítást tesz majd lehetővé, sokkalta akkurátusabbat, mint a WiiMote.

Az első színpadi demonstrációk óta tudjuk, hogy a PlayStation Eye-jal együttműködő, nemrégiben keresztelkedett PlayStation Move eszméletlenül pontos vezérlést tesz lehetővé, síkban és térben egyaránt. A Cohort Studios CEO-ja, Lol Scragg állítja, a Sony technológiája még a WiiMote pontosságát is bőven felülmúlja, a vele való munkájuk során a periféria hibátlanul muzsikált, és nem csak a síbeli, X valamint Y tengelyeken, de térben a Z tengelyen is meghökkentően akkurátus a pozíció-detektálása (érzékelése).

 

A stúdió jelenleg egy rail shooter műfajú projekten kotlik, amely az első, kifejezetten Move-centrikus munkájuk és nemes egyszerűséggel Shoot (munkacím, elvileg nem végleges) névre keresztelték el. Többek szerint azonban a pontosság lesz a nagy hátulütője a Move-nak, az ugyanis ezáltal inkább a hardcore közönséget érinti majd meg, nem pedig az elsődlegesen becélozni kívánt casual csoportosulásokat. Meglátjuk, kár máris a sikereit latolgatni, messze még az ősz.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30