A Sega nyugati szárnyai alaposan átszerveződnek, melynek következtében sajnos emberek veszítik el munkájukat a japán illetőségű videojáték mamutnál. Az elbocsájtott létszám jóval ötven felett van.
Mike Hayes, a Sega West elnöke bejelentette, hogy átszervezik a videojáték óriás európai és észak-amerikai szárnyait, ám ennek következtében mintegy hetvenhárom dolgozótól kell megválniuk, ebből harminchat fő San Francisco-ban veszíti el állását. A leépítés a Sega West divízió állományának 12%-át teszi ki. Az amerikai részleg az átalakulás után az egyre nagyobb teret követelő digitális piacra koncentrál majd, míg a szintén megkurtított létszámmal operáló londoni kirendeltség marad a jó, öreg, dobozos termékeknél. A cég hathónapnyi tervezgetés után döntött úgy, hogy átstrukturálják a rendszert és többet invesztálnak a jövőben a digitális piacba. Sok sikert és kitartást kívánunk a munka nélkül maradt embereknek.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…