Kategóriák: DS

Ghost Trick – Télen nyugatra vándorol

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi Tokyo Game Show-n bejelentett Ghost Trick hivatalosan nyugatra látogat, észak-amerikai, valamint európai kiadásokat kap valamikor a tél folyamán. A Capcom játéka kizárólag Nintendo DS-re készül el.

A Ghost Trick egy igen furcsa nyitánnyal kezd, főhősünket, Sisselt ugyanis a játék elején megölik, ám nem csak életét veszti el, de emlékei is szertefoszlanak, úrrá lesz szellemi lényén a totális amnézia. Gyorsan kell cselekednünk, hogy kiderítsük, ki és miért tett minket hűvösre, mielőtt a lelke végleg a túlvilágra emigrálna. Sissel szellemmé válása egy fontos, speciális képességgel ruházza majd fel, így objektumok manipulálására is képesek leszünk általa.

 

A Ghost Trick: Phantom Detective fejlesztését ugyanaz a Shu Takumi irányítja, aki az Ace Attorney szériát is elkövette korábban, így van némi garancia a minőségre. A nem mindennapi kalandunk során számos puzzle-t abszolválhatunk, valamint megváltoztathatjuk a körülöttünk lévők sorsát. A Ghost Trick a bejelentés szerint nyugaton még csupán munkacím, de télen már játszhatunk majd vele, áll a sajtóközleményben. Egyedi vizuális megjelenítésre és hangulatra készülhetünk, erről árulkodik a játék remek érzékkel összevágott videója is. Szerelem első látásra.

Megosztás
Közzétette:
FutuRetrO

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24