Kategóriák: Hírek

StarCraft – Bundabotrány Koreában

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Korea legsikeresebb nemzeti sportját komoly bundabotrány rázza meg, ugyanis több profi játékosról kiderült, tiltott fogadásokat kötöttek, a mérkőzések előtt pedig megegyeztek a végeredményről.

Koreában igazi nemzeti sportág az StarCraft, komoly marketing és üzlet áll az egyik legnépszerűb e-Sport mögött, a mérkőzéseket élő tévéadásban, külön csatornákon közvetítik, a játékvilágban pedig vérbeli profik püfölik egymást a pénzdíjas bajnokságokban. A közel tíz éve töretlen népszerűségnek azonban a most kirobban bundabotrány biztosan nem fog jót tenni.

 

A vád szerint több neves játékos előzetesen megegyezett a mérkőzések végeredményéről, illetve többen illegális fogadásokat is kötöttek. A vádlottak között szerepel a sportág egyik népszerű alakja, sAviOr (Ja Mae Yoon). A kiszivárgott hírek szerint az e-Sports események szervezői tisztában voltak a csalással, mégis házon belül szerették volna elintézni a felmerülő problémát, de minden jellegű próbálkozásuk csődöt mondott. Egy zárt konferencián még arról is szó volt, hogy a szervezők együttműködjenek az illegális fogadási szolgáltatásokkal.

 

Egy kiszivárgott lista szerint a következő személyek keveredtek bele a botrányba: Myung Soo (Yarnc), Chan Soo (Luxury), Sang Ho (SangHo), Jung Woo (EffOrt), Yong Hwa (Movie), Jae Yoon (sAviOr), Taek Yong (Bisu), Byong Goo (Stork), Jae Wook (BeSt), il Jang (hero), Myung Hoon (fantasy), Heui Seung (UpMaGiC), Jae Dong (Jaedong), Sang Moon (Leta), Jong Seo (Justin), Chang Hee (go.go)

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30