Kategóriák: Hírek

Aktuális japán hardvereladások – Sony uralom van

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony a múlt hét folyamán is tarolt a felkelő nap országában, ugyanis mindkét aktuális masinájukból több fogyott, mint riválisaikéból, így első és második helyen végzett a PlayStation 3 és a PlayStation Portable.

A Sony asztali és handheld PléjStációja szinte azonos vásárlói érdeklődést tudhatott magáénak a múlt hét folyamán, ebből kifolyólag alig volt különbség kettejük között az eladott darabszámokat illetően. A PlayStation 3 vezeti a Media Create listáját, amelyet szorosan követ a PlayStation Portable, majd azt a kiotói világsztár, a Nintendo Wii. A felhizlalt DSi továbbra is jobban szerepel a korábbi, karcsúbb modellnél, ezzel szemben a PSPgo szégyenteljes bukdácsolását folytatja rendületlenül. Az Xbox 360 a megszokott helyen futott be, nagyjából a megszokott eladási nagyságrenddel.

 

Japán hardvereladások (március 29. – április 4.)

 

01. Sony PlayStation 3 – 38,877

02. Sony PlayStation Portable – 37,445

03. Nintendo Wii – 30,938

04. Nintendo DSi LL – 21,583

05. Nintendo DSi – 15,526

06. Nintendo DS Lite – 4,110

07. Microsoft Xbox 360 – 2,676

08. Sony PlayStation 2 – 1,815

09. Sony PSPgo – 1,803

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24