Kategóriák: Hírek

Japán hardvereladások – Csúcson a PlayStation Portable

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ugyan nem heti rendszerességgel, de időnként rápillantunk a japán szoftver és hardverpiac aktuális állására, hogy megtudjuk, mik a trendek arrafelé. Jelentjük, hogy a PSP továbbra is igen-igen keresett árucikk.

Tudvalévő, hogy a felkelő nap országában manapság elsőbbséget élveznek a kézikonzolok, köszönhetően elsősorban talán a napi több millió ingázónak, akik iskoláik és munkahelyeik között esetenként órákat is utazgatnak. A múlt hét folyamán ismét a PlayStation Portable fogyott a legnagyobb példányszámban, majd mögé sorakozott fel a Nintendo Wii és a PlayStation 3. Ezzel a képzeletbeli dobogó be is telt, a sor viszont folytatódik a kiotóiak handheldjének felhizlalt kiadásával, a DSi LL-lel, leggyengébben pedig a PlayStation 2 és a digitális disztribúció első konzolos hírnöke, a PSPgo szerepelt. Lássuk a konkrét számokat.

 

01. Sony PlayStation Portable – 37,338

02. Nintendo Wii – 36,241

03. Sony PlayStation 3 – 27,763

04. Nintendo DSi LL – 24,605

05. Nintendo DSi – 15,586

06. Nintendo DS Lite – 5,029

07. Microsoft Xbox 360 – 2,510

08. Sony PlayStation 2 – 1,912

09. Sony PSPgo – 1,296

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30