Kategóriák: Hírek

Half-Life – „Muszáj megújulnia a sorozatnak”

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Gabe Newell, a Valve mindenható ura a CVG-nek adott interjúban mesélt a csapat Half-Life sorozattal kapcsolatos terveiről. Ezek szerint sokkal félelmetesebbre és ijesztőbbre szeretnék megtervezni az új részeket.

Newell az interjúban többek között arról beszélt, hogy a sorozat nagyon eltért a csapat kezdeti elképzeléseitől, így az új felvonások esetében szeretnének visszatérni a gyökerekhez, és sokkal rémisztőbbre, félelmetesebbre szeretnék tervezni a játék hangulatát. Emellett céljuk, hogy sokkal inkább hassanak a játékosok érzelmeire, a múlt folyamatos felidézése ugyanis hosszútávon senkit se köt le, a játékos pedig elveszíti igazi motivációját. Arra a kérdésre, hogy mégis mivel lehetne velejéig ható érzelmeket és félelmet kelteni a játékosokban, Newell a következőt válaszolta: "A gyermekünk halálával."

 

A beszélgetés során nem hangoztak el a Half-Life 3-ra vagy a régóta várt hármas számú epizódra utaló jelek, a Valve fejese általánosságban beszélt.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19