Dead Space 2 – Az első játékmenet pillanatok

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap késő délután tartott előadást a PAX East rendezvényen a Visceral csapata, ahol a Dead Space második része volt a téma. Az illetékesek egy nagyon rövid gameplay videót is levetítettek.

A Dead Space 2 bejelentése óta nem láthattunk in-game jeleneteket tartalmazó mozgóképet a játékról, azonban ma délután végre erre is sor került, az éppen zajló PAX Easten ugyanis a Visceral egy nagyon rövid kedvcsinálót mutatott be az egybegyűlteknek. Az élő streamen is nyomonkövethető rendezvényen levetített videóból kiderült, Isaac Clarke teljesen új öltözéket kap, mely dögös külseje mellett rengeteg spéci képességgel is felvértezte hordozóját. Isaac ugyanis képes lesz repülni. A videóban jól látható, amint egy száguldó vonat vagonjai között próbál meg főhősünk közlekedni, az egyik távoli objektumot azonban csak Vasembert meghazudtoló repüléssel tudja elérni. Az új ruha dögös képeit erre találjátok, a videót pedig alant lehet meglesni.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20