Final Fantasy XIII – Készülhet XIII-2

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A múlt hét folyamán megjelent Final Fantasy XIII saját folytatást kaphat a tizedik epizód mintájára, így ha a produkció jól szerepel a kasszáknál nyugaton is, akár jöhet egy XIII-2, sugallják az alkotói.

A Final Fantasy-sorozat életében már volt rá példa, hogy egy epizód direkt, számon belüli, számozott folytatást kapott, bár a Final Fantasy X-2 fogadtatása nem volt éppen tűzforró akkoriban. A folytatási szisztéma azonban megismétlődhet a tizenharmadik epizóddal, így, ha az a nyugati kasszáknál is remekül teljesít, a csapat akár neki is láthat a Final Fantasy XIII-2-nek, sugallta, Yoshinori Kitase és Motomu Toriyama egy friss interjúban. Mivel a fő játék alapjai és a harcrendszer már készen áll, így ezúttal inkább a történet részleteiben merülnének el az alkotói és finomítanának mindazon, amit az elmúlt három esztendőben létrehoztak.

 

Azt egyelőre nem tudták megválaszolni, hogy lesz-e Final Fantasy XV és, hogy mikorra lenne esedékes, hiszen ez is nagyban függhet a tizenharmadik epizód nyugati eladásaitól, nyilván egy kifulladóban lévő sorozatra nem szívesen költene a Square Enix sem tovább. Kifulladásról azonban még szó sincs, a játék európai és észak-amerikai premierjeire hárommlliós készlettel látták el a kiskereskedőket, amelyhez hozzácsapva a japán debüt leszállított mennyiségét, máris ötmilliónál járunk, bár még nem natív eladásokban. A Square Enix feszülten figyel, most minden további lépés a XIII teljesítményétől függhet.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20