Kategóriák: Hírek

NPD Group – Amerikai szoftvereladások – Február

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Miután láttuk, hogy mely gépek voltak kiemelkedően sikeresek odaát, azt is megnézzük, hogy milyen cuccokkal kínálgatták meg a játékosok, imádott berendezéseiket. Az élen a Bioshock 2 végzett.

Szoftvereladások tekintetében a tél utolsó havát a frissen megjelent BioShock 2 zárta a legnagyobb értékesített példányszámmal, de nem sokkal maradt le mögötte a New Super Mario Bros. Wii, amely a Take-Two művéhez hasonlatosan jóval félmillió felett talált első gazdájára Észak-Amerikában. Ezután egy Grand Kanyon következik, majd érkezik harmadik helyen a Modern Warfare 2, Xbox 360-as kiadása, valamivel több, mint 300 ezer eladott kópiával. Az elit tízes fogatban nyitott a Quantic Dream zseniális thrillerje és Danténak is termett babér, rögtön kettő is, egy PlayStation 3-on, egy pedig Xbox 360-on. Számszerűsítjük a rangsort.

 

NPD Group – Szoftvereladások – Február

 

01. BIOSHOCK 2* 360 TAKE 2 INTERACTIVE: 562,900

02. NEW SUPER MARIO BROS. WII WII NINTENDO OF AMERICA: 555,600

03. CALL OF DUTY: MODERN WARFARE 2* 360 ACTIVISION BLIZZARD: 314,300

04. JUST DANCE WII UBISOFT: 275,400

05. WII SPORTS RESORT W/ WII MOTION PLUS* WII NINTENDO OF AMERICA: 272,500

06. CALL OF DUTY: MODERN WARFARE 2* PS3 ACTIVISION BLIZZARD: 252,800

07. MASS EFFECT 2 360 ELECTRONIC ARTS: 246,500

08. DANTE’S INFERNO: DIVINE EDITION PS3 ELECTRONIC ARTS: 242,500

09. DANTE’S INFERNO 360 ELECTRONIC ARTS: 224,700

10. HEAVY RAIN PS3 SONY: 219,300

 

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20