Kategóriák: PC hírek

Warhammer 40,000 MMO – Az E3-on végre bemutatkozik

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A THQ ma tartotta a befektetőknek szóló aktuális pénzügyi konferenciáját, ahol a cég elnöke, Brian Farrell bejelentette, hogy az idei E3-on mutatkozik be először a Warhammer 40,000 MMO.

A készülő online Warhammerről eddig nem sokat tudhattunk meg, a THQ ugyanis nagy titokban, 2007 óta fejleszti az MMO-t, amiről ma kiderült, hogy az idei, júniusban sorra kerülő E3-on mérettetik meg először. A publikus bemutatkozást maga a cég elnöke, Brian Farrell jelentette be a ma hajnalban tartott pénzügyi konferencián.

 

Eddigi ismereteink szerint csapatokba verődve fogunk majd a mesés univerzumban kalandozni, mely koncepció egy sokkal monumentálisabb játékot vetít előre, mint a Warhammer Online. Joe Madureira, kreatív igazgató állítása szerint az összes létező faj szerephez jut, ráadásul mindegyik frakciónál különböző speciálitásokkal próbálják majd fokozni az élményt és az élvezhetőséget. Karaktereinkre különböző fegyvereket, páncélokat, scrollokat és sok egyéb mást aggathatunk. Az úriember azt is elárulta, hogy monumentális templomokat, elhagyatott építményeket és a háború után porig rombolt városokat és csatatereket fedezhetünk fel kalandjaink során.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24